2012. március 29., csütörtök

Patricia Briggs:A vér kötelez


Patricia Briggs:A vér kötelez

Az írónő nem kegyelmez nekünk, nem magyaráz, rögtön a közepébe vág és a mély vízbe dob .
Aki nem olvasta az első részt, az nehezen éri utol majd a történetet és hogy ki kicsoda...
De szerintem önmagában is élvezhető és érthető.

Mercy végre öntudatára ébred és tesz is önmagáért valamit.
Persze megint olyanba csöppen, ami túlnő rajta és veszélybe sodorja a lányt.
Szerintem most bevállalósabb, okosabb , mint az első részben.
De ez mellett sebezhető is maradt lelkileg és testileg .
Még mindig nem találja a helyét, nem tudja kihez tartozzon, hol a helye, kit is avathat bizalmába.
Ami kis híján az életébe és barátai életébe került.

A többi szereplőt csak felületesen írta bele írónk, de azért róluk is becsempész egy-két tudnivalót, érzéseket, gondolatokat.

A világ még mindig tetszik. Sőt, most még jobban.
Több részletet is megtudunk róla.

Kapunk egy jó kis vérfarkas családod, minden előnyével, hátrányával.
Szuper pasikat. El tudom képzelni őket, kockás hassal, tele erotikával és haraggal.
Nehéz lehet oda figyelni hierarchiára.

Most a vámpírok is kicsit több helyet foglalnak el a történetben.
Ez mellett egy új lénnyel is ismertséget köthetünk , a többi mágikus lény mellett.

Ami nem tetszett, hogy a főszereplőnkbe tucatnyian szerelmesek.
Az kicsit elcsépelt. Nem is igazán szerelmi háromszög, hanem inkább sokszög.
Bár nem tudjuk pontosan még, ki az aki csak érdekből szereti főhősünket és ki igazából.
Egyenlőre nem tudom kinek is szurkoljak.

Néhol voltak benne nagyon durva, érzékletes részek is, amit azért kihagytam volna.

Ami tetszett hogy végre egy farkasos-vámpíros sztori és nincs tele szexel, van történés, van benne érzelem.

Kedvencem szereplőm Mrs. Hanna lett ebben a részben.Nagyon szerettem szétszórtságát, még ha nem is ő a főszereplőnk.

Gyorsan lehet olvasni, lendületes könyv.
Bár figyelni kell, ha az összefüggéseket is érteni akarod, nem csak olvasni.

Nekem a borítója is tetszik. Talán jobban is, mint az elsője, bár hangulatban nagyon eltér a kettő.

A történetről:
Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jó barátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában.

történet::10/8
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek,romantika:10/8
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
a borító :10/8

Nincsenek megjegyzések: