2011. augusztus 24., szerda

Nicole Jordan - Beteljesült vágyak

Jordan, Nicole: Beteljesült vágyak

A regény az 1800-as évek elején Angliában játszódik. Adott a kiábrándult hős, aki nem hisz a szerelemben és a kissé naiv hőnő, aki csak szerelmi házasságot akar kötni. Ki is szemeli a férj szerepére a szomszéd földbirtokost és elhatározza, hogy elcsavarja a fejét.

Csak hát az életben nem úgy történnek a dolgok, ahogy elterveztük, és miközben Roslyn tanácsokat kér a dölyfös hercegtől, akarata ellenére beleszeret.

A herceg nem hisz a szerelemben, lesz így belőlük valaha egy pár?

"Roslynnak először elkerekedett a szeme a csodálkozástól, majd
amikor megértette, mit is akart mondani a herceg, összehúzott
szemmel meredt a férfira.
– Szóval ezért haragszik rám olyan nagyon? Mert megijedt a
következményektől?
– Elsősorban igen – felelte Drew gúnyos mosollyal. – Azt
akartam, hogy a szeretőm legyen, édes, nem azt, hogy a feleségem.
– Azért nem csak én vagyok ludas, felség – válaszolt Roslyn
önkéntelenül elmosolyodva. – Ha jól emlékszem, ön tett ajánlatot
nekem, nem én kerestem a kegyeit.
– Meg kellett volna állítania, mielőtt megcsókolom.
– Túlságosan megrémített, hogy úgy rám rontott.
– Magára rontottam? – kérdezett vissza a férfi, felvonva a
szemöldökét.
– Lehet, hogy a kifejezés kissé túlzó, de hihetett volna nekem,
amikor kijelentettem, hogy nem kívánok a szeretője lenni.
– Azt hiszem, azért elnézését kell kérnem – felelte a férfi, és
finoman biccentett.
– Nos, talán nem véletlen, hogy olyan nőnek gondolt – válaszolt
Roslyn, gúnyos mosollyal.
– Valóban – mondta Arden szárazon. – Különösen, hogy a
kurtizánok bálját pontosan azzal a céllal rendezik meg évente, hogy a
férfiak kedvükre válogathassanak a hivatásos szeretők között, és
minthogy Fanny Irwin társaságában időzött, amikor
megpillantottam... A legkevésbé egy ártatlan szűzre számítottam
azon a bálon. Higgye el, nem szokásom előkelő ifjú hölgyeket
elcsábítani. Ami azt illeti, kerülöm őket, mint a pestisest.
– Nos, szerencsére nem történt nagyobb baj, így akár gratulálhat is
magának, amiért sikerült megmenekülnie. Most már biztonságban
van."

Victoria Kiadó, 2010 354 oldal

10/10

1 megjegyzés:

Gusi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.