2011. március 29., kedd

Maeve Binchy: Esti iskola

M. B. ebben a regényben egy esi iskola nyelvtanfolyamának tanára és néhány diákja hol tragikus, hol titokzatos életét ismerteti meg az olvasóval.

Találkozunk olyan szereplőkkel is, kiket már előző regényeiből ismerünk.

Az esti iskola létrehozása


Az Esti iskola létrehozás Aidan Dunne nevéhez fűződik.
A 49 éves latintanár feleségével és két felnőtt lányával él együtt.
Házassága elszürkült, se felesége, se gyerekei nem érdeklődnek dolgai felől, nem beszélgetnek vele.
Magányosnak érzi magát saját családjában.
Iskola igazgató szeretne lenni, abban reménykedik, hogy ha vezető állást kap, családja is felfigyel rá.
Viszont nem őt, hanem Tonyt nevezik ki, aki nem olyan fedhetetlen, de rátermettebb az állásra.
Tony Aidan nagyobbik lányának udvarol és hogy kedvére tegyen apját az esti iskola szervezésével bízza meg. Biztos benne, hogy belebukik


Signora

Őt már a Dublini vacsora című regényből megismerhettük.
Szerelmes lesz Marioba, aki már elígérkezett Olaszországban másnak. Ő elutazik vele a kis szicíliai faluba és ott él a háttérben, míg Mariot halálos baleset nem éri.
Akkor hazajön Dublinba.
Családja soha se tartotta vele a kapcsolatot és hazatérdekor is ellenségesen fogadja.
Elvállalja az esti iskolában az olasz tanfolyamot. Allain-nel már az első perctől kezdve egy hullámhosszon vannak, és kezd kialakulni köztük a szerelem.

Bill

Bankban dolgozik. Lizzibe szerelmes, de a lány követelőző, fényűző és titokzatos. Háttérben családi konfliktusok lapulnak meg.
Billnek a családjában is helyt kell állnia, mivel anyja felületes, apja élhetetlen és fogyatékos nővéréről is ő gondoskodik.
Ügyesen megoldja Lizzie és édesanyja közötti feszültséget. Érzi, hogy Lizzie-nek szüksége van rá és hogy a gondokat kézben fogja tudni tartani és ez boldoggá teszi.

Együtt iratkoznak be az olasz nyelvtanfolyamra.

Kathy

Szülei nem sokat törödnek a 16 éves lánnyal, inkább nővére neveli nagy odaadással.
Kathy szeretne megfelelni nővére elvárásainak, de nem túl okos kislány. Feszültségei oldására Fren beiratja húgát és magát is az olasz tanfolyamra.A kislány itt felszabadult lesz, de egy családi titokra fény derül, senki nem az, kinek hiszi.
Hogy birkózik meg ennek feldolgozásával?

Lou

Már gyerekkorában rossz társaságba keveredik, ahonnan kilépni képtelenség.
Megismerkedik Suzi-val, eljegyzi és szeretne tisztességes életet élni.
Egy bűntény álcázása miatt iratkozik be a nyelvtanfolyamra, ahol Signore a segítségére siet és lehetősége lesz egy becsületes új életet kezdeni.

Connie

Anyja egyetemet és jó házasságot remél lányának és ezért mindent meg is tesz.
De egy tragédia számításukat áthúzza. Hirtelen meghal a fogorvos apa, és maga után csak adósságot hogy, mivel titokban szerencsejátékos volt.

Nem mehet Connie egyetemre, hanem egy nagybátyja veszi magához. Szálloda recepciósaként helyezkedik el és itt ismeri meg Harry Kane-nal , a dúsgazdag, törekvő fiatalemberrel.

Connie-t annyira megrázta, hogy apjában csalódott, hogy nem tudja házassági kötelességeit maradéktalanul teljesíteni.
Ennek ellenére szül 4 gyereket és igyekszik saját vagyont szerezni.
Szüksége is lesz rá, mert férje illegális üzletekbe kezd és csőbe megy.
Connie a kisbefektetőkön segít, megvédi családját a szégyentől, majd segít lebuktatni férjét.
Magánya oldására iratkozik be az esti iskola olasz tanfolyamára.

Laddy

5 lány után születtet, mint egyetlen fiú, kire szülei a tanyát szeretnék hagyni, de a fiú kis mértékben fogyatékos.
8 évesen veszti el szüleit egy balesetben.
Rose, a a legidősebb testvér vezeti a háztartást, látja el testvéreit.
Egy jósnő azt jósolja neki, hogy egy éven belül férjhez megy és gyereke születik, kiben nagy öröme lesz, Laddy pedig sportoló lesz és utazni fog. Mi válik ebből valóra? .
Laddy valóban sportolni kezd és testvére szállodájában portás. Egyre több az olasz vendégünk, ezért ő is beiratkozik az olasz tanfolyamra, ahol nagyon szépen felzárkozik a többi tanulóhoz és kiderül, nem is olyan buta ő, mint hitték.

Fiona
Városi kórház kávézójában dolgozik. Tanácstalan , döntésképtelen gyerekből önállóan gondolkodó, érett felnőtt lesz, kire a szerelem is rátalál.

Az esti iskola egy közös római úttal végződik, ahol mindenkinek elrendeződik élete. Szerelmesek egymásra találnak, akik gondokkal küzdöttek, kiutat találnak helyzetükből.


Mindegyik történet külön-külön megállja a helyét egy önálló kisregényként, ahol a szereplőket a közös nyelvtanfolyam köti össze.

Jól kidolgozott, szép regény, mely méltóképpen illeszkedik Maeve Binchy életműsorozatába.

Nincsenek megjegyzések: