2010. szeptember 14., kedd

Dan Brown: A Da Vinci - kód

Mivel elég későn jutottam oda, hogy elolvassam ezt a regényt így magára a történetre nem is vesztegetnék sok szót, hisz a többség már biztosan olvasta; vagy ha nem akkor látta a filmet. Dióhéjban: Robert Langdont, immár híressé vált tudósunkat (újabb) rejtélyes körülmények űzik a Szent Grál nyomába; társa egy kódfejtéssel foglalkozó francia hölgy, nyomukban rendőrség, titkos társaságok, útjuk csupa veszély, kaland, megfejtésre váró rejtvény, allegória, kód.

Ez volt a második regény amit Brown-tól olvastam, de ami azonnal feltűnt az a változatlanság. Ugyanolyan szerkezet, ugyanazok az eszközök, hasonló szereplők. A különbség az a téma volt. Maga a megoldandó történelmi rejtély, az utalások a Sion – rendre, az Opus Deire. Ahhoz viszont kevés volt az anyag, hogy ezekről a dolgokról többet megtudjon az ember.

Furcsa volt és elszomorodtam, hogy most nem csigázta fel a kíváncsiságom, nem kezdtem el a neten Leonardo és festményei, Jézus és családfája, a templomosok után kutatni. Nem éreztem vágyat a hozzáolvasásra, a további információszerzésre.

Megint megvoltak a kis, könnyen olvasható fejezetek, a szokásos cliffhanger-ekkel a végén.

A könyv harmadáig azon gondolkoztam mi volt az ebben a sztoriban amire rácuppant az egyház, ami beindította a világot és amire olyan nagy hanggal reagáltak, ami miatt dokumentum-műsorokat készítettek, ami miatt anno hatalmas vita alakult ki. Aztán persze megvilágosodott a dolog és megpróbáltam megérteni, de igazán nem mondtam azt, hogy ’Úúúú’ ez kemény… Ilyen elmélettel találkoztam már életem során, sőt elég jól fel lettem világosítva a részletekről és Jézus további sorsáról, családi életéről. A végén pedig ráadásul már azt éreztem, hogy szimbólumot bármire, bármikor rá lehet húzni. Akármit forgathatunk vagy nézhetünk olyan szemmel, hogy abból valami olyasmi álljon elő amit ott szeretnénk látni.

Tehát a jó történet és pergő események dacára engem most nem győzött meg. Ennyi volt a kalandom Dan Brown-nal. Amitől ő nyilván nem fog sírva fakadni én meg kereshetek hozzám jobban illő olvasmányokat.

(Kíváncsiságból ma megtekintem a filmet ha a gyerkőceim engedik mert Tom Hankset már az első könyv után sem tudtam elképzelni Langdon professzorként és Audrey Tautou sem Sophie Neuve számomra, de ettől még a mozi érdekes lehet.)
10/8

Nincsenek megjegyzések: