2010. június 1., kedd

Anne Tyler: Fekete bárány

Anne Tyler második könyvét elolvasva mostmár biztosan tudom, hogy nagyon kedvelem az írónőt. Szeretem ahogy a valóságot leírja, ahogy nem sziruposítja el a regényeit, ahogy a realitást ábrázolja, valósan, mégis kedvesen, fájón de megnyugtatóan. Ahogy bemutatja azt az Amerikát amit a hollywoodi happy-endes filmek leplezni akarnak. Nála bekukkanthatunk a függöny mögé úgy, hogy ne kelljen elkeserednünk, úgy hogy elfogadjuk az életet olyannak amilyen és megtaláljuk a szépségeit amit a magunk számára nyújtani tud.

A Fekete bárány Barnabyról szól. Egy harmincas éveit éppen elérő, egyedülálló apáról. Barn jómódú családból származik, mégis lázadóvá lesz. Néha nem is tudja miért, mi ellen, csak kitör belőle a „nem akarok úgy élni, mint a szüleim” érzés. Ennek ellenére fiatalkori balhéjai után jó útra tér, munkát vállal, családot alapít, majd egy reggel felkel és szembesül azzal az érzéssel, mintha nem is a saját életét élné.
A válása után egy alagsori pici lakrészbe költözik, folytatja a munkáját egy Bér-Váll nevű cégnél, amely időseknek segít mindennapjai megkönnyítésében és havonta egyszer elutazik a lányához láthatásra.
Közben pedig keresi az angyalát. Igen, az angyalát. A családjában ugyanis egyszer mindenkinek megjelenik az őrangyala, hogy irányt mutasson és segítsen.
Egyik szombat reggel a vonaton Barn megpillant egy nőt. Úgy érzi ő az. Ő az angyala. És követni kezdi, hogy megismerhesse és megfogadja bármit is tanácsol.


A Bér-Vállnál ismertem olyan párokat, akik szinte örök házasságot kötöttek – negyven, ötven, hatvan évre. Sőt egy esetben hetvenkettőre. Ápolták egymás betegségét, megtöltötték a másik hézagos emlékeit, túlélték a pénzproblémkat, a lányuk öngyilkosságát, az unokájuk kábítószer-túladagolását. És kezdtem azt hinni, hogy nem az számít, hogy az ember a megfelelő személyhez megy-e hozzá. Végül olyanná leszünk, mint a másik. Együtt dolgozunk, fél évszázadot eltöltünk egymás mellett, legalább olyan jól ismerjük, mint magunkat, ha nem még jobban, és a megfelelő személlyé válik. Vagy az egyetlen személlyé, ami mindenen túlmutat. Bárcsak valaki elmondta volna ezt korábban. Kitartottam volna, esküszöm, hogy kitartottam volna. Nem alakítottam volna úgy a helyzetet, hogy Natalie elhagyjon.”

A Patchwork Planet

(annyit azért itt megjegyzek, hogy a könyv amerikai borítója sokkal közelebb áll az én ízlésemhez)

10/10


Nincsenek megjegyzések: