2010. május 24., hétfő

Philippa Gregory: A másik Boleyn lány



Rita keltette fel az érdeklődésem a regény iránt. Mikor az ajánlóját olvastam, megkérdeztem a könyvtárunkban, hogy megvan-e Philippa Gregory említett regénye. Megvolt de elő kellett jegyezni. Hónapok teltek el mire hozzájutottam, igazság szerint meg is feledkeztem róla. Amikor azonban elém tették a három vaskos könyvet megrettentem. Közöltem, hogy inkább nem viszem el őket, ez nagyon hosszú úgysem lesz időm elolvasni. Viszont ha már kértem nem volt más választásom azt mondták a kedves könyvtárosok, hogy vigyem csak el. Otthon még hetekig kerülgettem a könyvet (csak az első kötetet hoztam haza, a többi a könyvtárban vár rám). Nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy kézbe ne vegyem, át ne pörgessem a lapjait. Aztán győzött a kíváncsiságom…
VIII. Henrikkel és Anna Boleynnel először kislánykoromban találkoztam egy memóriajátékban. Híres párokat kellett összepárosítani és ők voltak az egyik páros.
Történelmi ismereteim sajnos már homályba vesztek, ugyanis amíg általános iskolában ez volt a kedvenc tantárgyam és a vágyam, hogy töri szakon tanuljak tovább, addig középiskolában kifogtam egy olyan szörnyűséges tanárt, hogy teljesen elfordultam a történelemtől és nagyon negatív tapasztalataim lettek.
De ez a regény most felkeltette az érdeklődésem és újra a régi kíváncsiságot, izgalmat érzem ha a történelemre gondolok.
A történet Mary Boleyn szemszögéből mutatja be VIII. Henrik és Anna Boleyn kapcsolatát, szerelmét, házasságát és Anna bukását.
Mary nagyon fiatalon, tizenhárom évesen kerül Henrik udvarába, lesz Katalin királyné udvarhölgye. Amikor a király szeme megakad az üde, fiatal, csinos lányon, a családja utasítja Maryt, hogy legyen Henrik ágyasa, szeretője. Ekkor kezd a Boleyn család csillaga felfelé szárnyalni. Miután Mary megszüli második gyermekét és figyelme inkább feléjük fordul Henrik elpártol tőle és Anna hódítja meg.
Mary félreáll és egy idő után nem is bánja, hogy már nem részese az udvari intrikáknak, pletykáknak, a folytonos szórakoztatásnak és henyélésnek. Talál egy alacsony származású férfit de a szerelmük miatt családja kitagadja és ő ott áll választás előtt…miközben Anna körül ellenségeiknek köszönhetően szorul a hurok.
Nagyon izgalmas, érdekes leírása ez a Tudor-korszaknak, az udvari életnek, és történelmi áttekintése VIII. Henrik korának. Bárhol olvastam a regényről és az írónőről mindenhol dícsérték a stílusát, hitelességét, ezzel én sem vagyok másképp.
Mostmár igyekezni fogok megszerezni a további köteteket és készülök megnézni a könyvből készített filmet is.

The Other Boleyn Girl

10/10

1 megjegyzés:

Andi76 írta...

Megnéztem a filmet, nagyon tetszett, bár szerintem óriási előny volt, hogy előtte olvastam a könyvet.

A folytatás pedig:

http://olvasoterem.freeblog.hu/archives/2010/06/03/Philippa_Gregory_A_Boleyn_rksg/