2010. április 12., hétfő

Kader Abdolah: A mecset ura

Olyanfajta regény ez amit szívesen olvas sokáig az ember és sajnálja amikor vége. Mert egy idő után mindennapi szertartásaim részévé vált, hogy kézbe veszem, olvasom, mintha egy mesét olvasnék. Meséket egy távoli világról. A könyv eleje és vége, mint egy elő- és utójáték nyitja és zárja a regényt. Bár felkészülni így sem volt időm a közepére, a valóságra, durvaságra, hogy kibillentett az író a révedező hangulatomból, de a végén legalább ott volt a levezetés, a mesék “végül minden elrendeződik” fordulata.
A mecset ura Aga Dzsán. Az ő szemén keresztül éljük végig Irán – úgy saccoltam – körübelül hatvan évét. A sah uralmát, hatalmának elvesztését, Khomeini hatalomra kerülését, a siíta muszlimok őrjöngését, a modzsahedek ellenállását, majdaz ajatollah hatalmának meggyengülését.
Itt most nem a nők, a nők jogai és elnyomásuk állt a középpontba, aminek őszintén örültem. Kicsit átfogóbb képet kaphattam Iránról, arról, hogy normálisan gondolkodó férfinek is nehéz lenni egy ilyen elnyomó, diktatórikus, fanatikus világban.
Aga Dzsán és családja a szenedzsáni mecset melletti házban él már ki tudja mióta. Őseik is oda tartoztak. Ők felügyelik a mecset életét, az imámokat és a házat. Gyerekek nőnek fel a falak között, imámok váltják egymást, férjek és feleségek élik életüket miközben a politika hatalmast fordít mindannyiuk életén.
A könyv hátulján, mint a “szenedzsáni száz év magányt” ajánlják. Tény, hogy ez is sok-sok évet ölel fel, ez is egy család köré építi a történelmet. Én imádom Marquezt, szerettem a száz év magányt de annyira részleteiben már nem emlékszem, hogy az összehasonlítás megállja-e a helyét.
Mindenesetre aki szereti az elgondolkodtató, lassú sodrású történetmesélést az vegye kezébe a könyvet!
Het huis van de moskee
10/10

Nincsenek megjegyzések: