2010. január 31., vasárnap

Polcz Alaine: Asszony a fronton

Csak kiváncsiságból kukkantottam bele és utána már nem tudtam letenni. Döbbenetes regény. Döbbenetesen őszinte, döbbenetesen nyílt, igaz, fájdalmas, valós. Kegyetlen, brutális és éppen ezért még félelmetesebb.
Rengetegen írtak a regényről, elemezték, méltatták, csodálták, ezzel most hirtelen szembesültem a goggle által. Azokat az írásokat nem tudom felülmúlni de talán némi leírást adhatok róla, hogyan látom én a könyvet, mi volt számomra érdekes benne.
Először egyetértettem azzal a bloggerral akinek a leírásába véletlenül futottam bele (lehet, hogy nem is erről a regényről írt, hanem egy másik P.A. könyvről - sajnos a nevét nem jegyeztem meg) és azt írta, hogy Alaine furcsa stílusban ír, kissé tárgyilagos a stílusa. Eleinte pont ezt éreztem. A korrekt, távolságtartó mondatok. A vázlatszerű felsorolás, néha túl érzelemmentesnek tűnt. Aztán mégis ez a tárgyilagosság volt az ami mellbevágta az embert, hiszen a téma abszolút nem lehet érzelmektől mentes. A háború minden borzalmával szembesít: menekülés, éhezés, nyomor, szegénység, betegségek, a halál millió formája, a válasznélküliség, a rablások, erőszakosságok. Hihetetlen erő és bátorság kellhetett ahhoz, hogy Polcz Alaine mindezt leírja, újra felelevenítse, szembenézzen vele.A könyv a második világháborúról szól. Arról, hogy ő, egy fiatal lány, frissen házasodva, hogyan élte túl a borzalmakat. Hogyan eszmélt rá házassága kietlenségére, hogyan kellett menekülniük, meghúzódniuk, hogyan viselték a bújkálásokat, elhurcolásokat, megerőszakolásokat, éhezést. Valószínűleg amiért el tudtam olvasni - dacára a szörnyűséges témájának - az az az érzésvilág amit az irónője közvetített...: hogy nem vádolt, nem keresett bűnösöket. Leírta a szikár tényeket úgy ahogy megtörténtek és még ő volt az aki a másik oldal helyzetébe is bele-beleképzelte magát. Elképesztő lelkierőről téve tanubizonyságot.Az biztos, hogy ezzel a regénnyel engem felcsigázott. Muszáj megismernem többi művét és munkásságát.Új értelmet nyert számomra az ember szó is. Eddig az ember számomra mégiscsak valami magasabbrendű lényt jelölt. Az emberiesség, emberi szavak jelentettek valamit. Ezután a történet után úgy érzem az ember is csak egy faj. Egy olyan faj ráadásul aki iszonyatos aljasságokra képes saját fajtájával szemben, szégyenérzet, következmény nélkül. Nagyon szomorú ez és a háborúért eddig sem rajongtam de mostmár végképp borzadállyal tölt el és a legértelmetlenebb dolognak tartom a világon.

10/10


4 megjegyzés:

Annamarie írta...

Nem nálam olvastál P. Alaine-ről, de én nagyon oda vagyok a stílusától. Tényleg igaz rá, hogy tárgyilagos, így ez még eszembe sem jutott, és nem túl lírai, ez is igaz, mégis a könyveiből árad valami összehasonlíthatatlan egyediség. Sajátságosan ír a második férjével kapcsolatos házasságáról is, de abban is van valami megfoghatatlan.

A fenti könyvben talán az egyik legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy az anyja semmit sem hitt el ebből az egészből. No és hányan voltak ezzel így.
Hihetetlen, hogy azok után, amit megélt, milyen szellemi-lelki egészséges emberré tudott válni.
Tényleg olvass tőle valami mást is, hogy ne maradjon keserű emléked vele kapcsolatban. (Éjjeli lámpa, Macskaregény, Karácsonyi utazás, ja és az egyik kedvenc Élted Bíró Berta)

Andi76 írta...

Nekem még az Anonyma:Egy nő Berlinben c. könyv ugrott be, az is ugyanezzel a témával foglalkozik és ugyanaz volt a hihetetlen, hogy ezeknek a nőknek nem hittek az emberek!!! Gondolom nem akartak hinni a saját lelki békéjük érdekében :( Könnyebb azt gondolni, hogy ilyesmi csak azokkal esik meg akik "rászolgáltak", "rosszak"....

Megnéztem a könyves blogod és tényleg nem nálad olvastam, de köszi a címeket!!! Fogok közülük választani!

memoir írta...

Sziasztok lányok!

Remélem, örülni fogtok neki, kaptatok tőlem egy kis díjat! :)

http://www.memoir.freeblog.hu

Jemábel írta...

Megdöbbentő,borzalmas....mielőtt olvastam is nagyon nagy tisztelője voltam Alaine-nek, ezután meg!! S ilyen életesemények után ki lett belőle!
Pontosabban már ott is ki volt..? Krisztusi vonás a kínzóit próbálni megérteni...