2009. július 21., kedd

Albert Györgyi: Miért pont Ők?

A férfiak fogságában
Döbbenet.
Ezt éreztem amikor befejeztem a könyvet. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha gyomorszájon vágtak volna.
Nemhiába halogattam, hogy elolvassam, sőt igazából nem is akartam elolvasni. Most is csak azért fogtam hozzá mert a könyvtárban rámszóltak, hogy már nagyon régen nálam van, sokan keresik, ideje lenne visszaszolgáltatnom, így rávettem magam, hogy nekikezdjek – gondoltam ha nagyon nem jön be akkor legfeljebb abbahagyom és úgy viszem vissza.
De a könyv beszippantott, akár egy örvény és nem tudtam szabadulni tőle, mindig tovább kellett olvasnom, tudnom kellett mi a vége. Egyszerűen magával sodort pedig letaglózott, elrémisztett, borzasztott.
Mennyire „ismertem” előtte Albert Györgyit? Egy ideig úgymond felnéztem rá, a munkásságára, az eszére, imponált a tudása. Aztán egyszercsak túl sok lett körülötte a zűrzavar és a pletykalapok rovatai nem érdekeltek. Amikor pedig kiderült, hogy hat (!!!) abortusza is volt egyszerűen „kizártam” az életemből. Nem akartam megérteni, megvetettem és nem érdekelt tovább a nyomora.
Miután meghalt fogalmam sem volt egyáltalán utánaolvassak-e elmúlt éveinek, hozzájuthatnék-e hiteles információkhoz vele kapcsolatban, egyáltalán akarok-e bármit is tudni róla.
A könyv egy gyors könyvtári beszerzőkörúton került hozzám és mint írtam, nehezen álltam neki, de valamiért csak el kellett olvasnom.
Az önvallomás naturalisztikussága, realitása mellbevágó. Mert a borítója és az ajánlója alapján nem számít az ember arra, hogy a száznyolcvankét oldal mind arról szól, életében hogy bántották, alázták meg a férfiak. Hogyan használták ki, hogyan ütötték-verték, hogyan rombolták porig az önbecsülését. Hol tudott összeakadni folyton olyan hímnemű egyedekkel akik ezt megtehették vele? És persze egy külön elemzést érdemel/ne, hogy MIÉRT is akadt össze folyton ilyen borzasztó példányokkal (és nyilván sok-sok ilyen elemzés született a halála és a könyve megjelenése után...) és MIÉRT hagyta magát, hogyan fordulhatott elő, hogy a mai világban (milliónyi gyógymód mellett) nem volt senki aki segíteni tudott volna rajta.
Mi vezetett idáig?
Nyilván a kérdés kereshető a gyerekkorában, a génjeiben, aki hisz benne: esetleg előző életekből hozott karmában. Mindenesetre a története mélységesen szomorú és elviselhetetlenül keserű. Rettenetesen sajnáltam, még a könyv befejezése utáni másnap is gombócot éreztem a torkomban ha eszembe jutott egy-egy epizód a „műből”.
Bár lehet, hogy én vagyok túl érzékeny. Lehet, hogy van valami oka amiért így hatott rám az írás, nem tudom. Lehet, hogy utánanézek mások mint vélekednek a könyvről.
Addig is, csak erős idegzetűeknek ajánlom és olyanoknak akik biztosak magukban, akik szilárd párkapcsolatban élnek vagy hisznek benne mert szép dolgokat a férfiakról sajnos ebben a könyvben nem fog olvasni. És lehet, hogy ez nem csak annak rovására irandó, hogy Albert Györgyi sem volt egészséges, így nyilván ez is beleszólt a kapcsolataiba, hozzáállásába a párkapcsolataihoz.
Értékelni nem tudom... vagyis... az biztos, hogy ezt a könyvet soha nem fogom mégegyszer elolvasni...túl nagy bünti lenne.

3 megjegyzés:

Christina írta...

Iszonyat jó ez a bejegyzés, grat hozzá. Azt hiszem én nem fogom elolvasni.

Kis Virág írta...

Sose ítéljünk el addig senkit, míg nem jártunk legalább egy napig az ő cipőjében...igaz ez a mondás. Sosem tudhatjuk, mi rejtőzik a háttérben valójában. Ebben a média által beszennyezett világban nehéz bárkiről is valós véleményt alkotni!
Én is olvastam, s nem csak ezt. Másképp látom Őt. Másképp Te is, és máshogy látunk dolgokat is. Nem is hiszem, hogy kellene sajnálni, elvégre ezt Ő sem akarta. Viszont mi elég erősek vagyunk, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe :) Sokan vagyunk, és épp ebből fakadóan annyira mások :) - szerencsére :)

miestas írta...

Tetszett a bejegyzésed.A várólistámon van a könyve, a Miért pontén ,c. könyvét olvastam pár hónapja ...hasonlóan éreztem mint Te.