2009. június 5., péntek

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

Hester Prynne-t hűtlenség vádjával elítélik. Tüzes vassal megbélyegzik, a házasságtörés jelét, a vörös A betűt égetik bőrébe. Hester azonban emelt fővel vállalja sorsát, és a kínzások és kiközösítés ellenére sem adja ki szerelmesének nevét. Ám évek múlva a halottnak hitt férj visszalopózik az asszony életébe, és bosszút forralva keresi a titokzatos szeretőt…
Idézetek a bloggosoktól a könyvről:
-Judy: Skarlát betű egyik szereplője sem úgy viselkedik ahogy az elvárható volna.
A gyerek nem gyerekként, a pap nem papként, a férj nem féltékeny férjként...Szerintem a kislány a bűnt testesítette meg. Ami ugye jól esik, de nem szabad. A kislány szép, angyali, de ördögi dolgokat művel néha. Nagyon jó korrajz. Érdekes a puritán erkölcs. Csak más hibáit veszik észre, a sajátjukat nem.
Heszter vállalja a Skarlát betűt is, de mégsem árulja el hogy kivel volt .A lányát kicsit túlmisztifikálták. Szépek a hasonlatok benne, de néhol annyira részletesen ecsetel valamit, hogy elkalandozik az ember gondolta másfelé.
A szóhasználat régiessége érdekes, de ez miatt szerintem nehéz olvasmány is. Nagyon szépen leírja a jellemeket, küldőt, így nagyon könnyen el tudom képzelni a szereplőket.
Maga a történet nagyon jó lett volna, ki lehetett volna többet is hozni belőle. De igazán nem lesz a kedvenc könyvem.
-Emilybr: Engem furcsa érzelmi hullámzások kísértek a könyv olvasása közben, először utáltam és untam :-), a közepe felé kezdett magával ragadni az egész különös stílus és világ, aztán a végén egészen vegyes érzelmekkel tettem le, nem tudtam eldönteni, tetszett-e vagy nem. Az biztos, hogy valamilyen szinten hatással volt rám, még egyszer mégsem olvasnám el, és kis idő elteltével, miután megért bennem az egész, inkább a "nem tetszett" felé hajlottam.
Az első gondom, hogy a könyv stílusa számomra nemcsak (vagy nem is igazán) régies volt, hanem helyenként inkább kicsit giccses. A karakterekkel sem nagyon tudtam mit kezdeni. Hester már-már valószínűtlenségig menő mártírága az agyamra ment, egyáltalán nem tudtam azonosulni vele. (Nem tudom, létezik-e valaki, aki a történtek fényében így tudna szeretni egy ilyen gyáva férfit, én, ha nem is árultam volna be, biztos szóba nem álltam volna vele soha többé.) A pap fárasztó gyötrődése és lelkiismeret furdalása rendben lett volna, de ekkora lelkiismereti kínok mellett életszerűtlennek találtam, hogy ennyi ideig tud hallgatni a történtekről, így ő sem volt túl valóságos a számomra. A szereplők közül talán a férj a leghitelesebb, bármennyire is negatív személy, mert az ő viselkedésében (bosszúvágy, stb.) legalább volt logika. (Nem a tetteit és gondolkozásmódját helyeslem, biztos értitek.)
A kislány szerintem is túlmisztifikált. Ráadásul a neki megírt viselkedést nem tudtam összeegyeztetni a korával.Végül az egész könyvet szárazzá tette, hogy szinte nem is volt regényszerű, inkább valamiféle elemző tanulmánynak éreztem, a szereplők gondolatainak és érzéseinek túl részletes boncolgatása miatt.És mindezek ellenére, mégis... volt valami abban a könyvben, amiért nem hagytam félbe, amiért egyszer az életben el kellett olvasni. De hogy mi volt az, azt nem tudnám megmondani, ez a legviccesebb! Most megint elbizonytalanodtam, lehet, hogy mégis tetszett
-Trebaci: Első "ránézésre" nekem sem tetszett a könyv. Az első 50 oldalon tényleg szörnyen nehéz volt átrágni magam, de megtettem.
Hesterről azt gondolom, hogy helyesen cselekedett azzal, hogy nem szökött meg a büntetése elől, hanem vállalta és próbálta ezzel együtt becsületben felnevelni a lányát, kétkezi munkával keresve a kenyerüket, tiszta, rendes lakhelyet biztosítva és a kislányt rendesen járatva. Ez nekem alapvetően szimpatikus volt.
Gyönggyel nem igazán tudtam mit kezdeni. Valójában nekem is az ugrott be elsőre, hogy a "gonoszsága" a bűn "gyümölcsét" hivatott jelképezni.
A pap elesett, mert ember, de úgy érzem, hogy bizonyos szinten azzal, hogy lebetegedett, megbűnhődött itt a földön a bűneiért.
A férj... nekem ő a legnagyobb rejtély, hogy miért nem fedte fel magát. A helyében szörnyű balhét rendeztem volna, ha kicsit is fontos nekem a feleségem férjként.
Azt én sem értettem, hogy Hester miért volt hajlandó még évekkel később is újra összejönni a pappal és lelépni vele. Persze lehet mondani, hogy nagy volt a szerelem, de ha valaki ennyi szenvedést okoz nekem, akkor nem hiszem, hogy így tudnám szeretni.Összességében az elolvasás után úgy értékelem, hogy nem tetszett a könyv, de arra jutottam, hogy mivel nem fogott meg, bennem lehet a hiba és pár év múlva újra elő kellene venni, hátha akkor másképp látom majd a dolgokat.
A ti véleményetek elolvasása után megnyugodtam, hogy talán mégsem bennem van a hiba, viszont tényleg jó lenne még egyszer elolvasni, hátha más lenne.
-Anheszenamon: Nekem egyáltalán nem jött be, annak ellenére, hogy én ajánlottam. A tartalom alapján valami szép szerelmesre számítottam. Szerintem nem az volt. Néha kifejezetten unalmasnak találtam,de becsületből csakazértis végigolvastam.
A férjnél valamilyen szinten természetes,hogy bosszút akart állni. Engem inkább épp hogy az eleje nem untatott, mert kíváncsi voltam, mi lesz Hesterrel. A kislány nagyon unszimpatikus volt, igazi gonosz kis boszorka.A pap nagyon ellenszenves volt amiatt, hogy éveken át engedte, hogy a nő vigye el egyedül a "balhét". Mennyi megaláztatáson esett át, és ő nem lépett semmit.
-Út:az első harmadot elkalandozva futottam át, nem kötött le, mint ahogy Ti is írtátok. Ami pozitív, valami kis betekintést nyújtott az 1700-as évek végén Új-Angliába, pontosabban Salembe. A korrajz ami jobban megmaradt benne /úgy ahogy/.
A főhős, Hester Prynne, na ilyen sem szeretnék lenni. Egy-egy szereplő bőrébe bújni szeretnék, vagy nem, általában egy könyv elolvasása után. Ő kifejezetten idegesített, mint írói kitaláció, betű-szülött, nem hús-vér figurák a szereplők.
A kis szerelem-gyümölcs - Gyöngy, aki a rács mögött jött világra, eléggé valószerűtlen figura, nekem egy kicsit koravén ördögfióka. idegesítőek a figurák, a helyzetek.Mégsem bántam meg az elolvasását, lehet, hogy néhány év múlva mást éreznék ki belőle, nem tudom.
-Pinduji: Sajnos nekem sem lesz a kedvenc könyvem az biztos, szeretem a részletes leírásokat, na de ez már néha túlzás volt, az első hetven oldal kész kínszenvedés volt, aztán szerencsére a második részben már voltak érdekesebb dolgok is. Nekem is ellenszenves volt Hester férje és a pap is szegény lelke, mert pap létére nagyon csúnyán viselkedett. Azért jó volt látni, hogy a megbélyegzés ellenére az emberek meglátták Hesterben a jót, igaz csak jó sok idő elteltével és sok-sok önzetlen jótett után. A kislányt nem igazán tudtam kislányként elképzelni, inkább gonosz kis ördögnek angyalbőrbe bújva.Ennek viszont nem láttam semmi értelmét, hogy vajon mire is lehetne következtetni, milyen mélyebb mondanivalója lenne ezzel az írónak.

Nincsenek megjegyzések: