2009. január 2., péntek

Danielle Steel: A klón és én

Mit is lehet mondani arról a könyvről ,amit az ember alig 2 nap alatt kiolvas? Azt hogy letehetetlen? Igen, az.
Stephanie saját maga meséli el történetét tele öniróniával, ezáltal eléggé viccessé válik az egész könyv. Maga a történet is teljesen abszurd.
Stephanie-t kidobta a férje 13 évnyi házasság után, mondván már nem szereti őt. Ahogy magáról ír az elején, valahogy megértem. Úgy ír magáról, mint egy teljesen igénytelen nőről: szőrős láb, áfonyadarabka a fogak közt, szakadt szatén hálóing, ezer éve nem fésülködött, szóval nem adott magára. Két gyermekük van: Charlotte és Sam. Stpephanie fél évig randizgat, keresi az igazit, de nem találja. Végül Párizsban köt ki, ahol egy kávézóban megismerkedik Peterrel, a bionikussal. Randizgatnak, meg minden, bár Steph eléggé kis szerencsétlen...
Végülis jól alakulnak köztük a dolgok, hamarosan össze is költöznek. Ám Peternek el kell utaznia két hétre Kaliforniába. De hagy egy kis meglepetést... Szakmájából kifolyólag képes volt klónozni magát. De Steph sokáig fel sem fogja, mi zajlik körülötte. Teljesen abszurd, hogy egy klón nála van! ÉS hogy magyarázza meg a gyerekeknek? Peter és klónja Paul nem teljesen egyformák: míg Peter normálisan öltözködik, addig Paul teljesen nevetséges holmikat vesz fel. Ez a gyerekeknek is feltűnik.
Steph élete felborul. Először ideges, nem érti az egészet, azt hiszi, hogy Peter szórakozik vele. DE szép lassan megbékél a helyzettel, és jól érzi magát Paullal: napközben jól szórakoznak, a gyerekekkel is jól kijön, éjszaka pedig a tripla flippeket csinálják a ágyban...Csodáljátok, hogy Steph a klónba is beleszeret?? És hogy mi lesz ennek a vége? Peter egy idő után féltékeny lesz...
Nem lehet tudni, hogy kapcsolatuk túléli-e ezt a megpróbáltatást!

10/10 pontot adok. Egyrészt a teljesen abszurd történet, másrészt a humor miatt.

Nincsenek megjegyzések: