2008. december 30., kedd

Nora Roberts: Kék dália

A Kék dália Nora Roberts Kert triólógiájának első kötete.
Főszereplője Stella Rothchild , két gyermekes kertész. Férjét - kivel nagy szeretetben él - várja haza kiküldetésből, de a repülő, amivel utazik, lezuhan.
Stella emlékei elől menekülve, megpróbál új életet kezdeni a Harper birtokon.
Stella, Roz Harper és Hayley, a magára maradt, terhes unokahúg között szoros barátság szövődik.
A kertépítő mérnök, Logan és Stella egymásba szeret.
Stella - ahogy Logan nevezi, a kis vörös, viszont szereti az életének minden lépését előre megtervezni. Ebben nem szerepel a szerelem.
Mennyire erős ez a kapcsolat, legyőzi-e Stella ellenállását?
Közben a Harper ház szelleme is kisért, egy csalódott nő képében, aki szintén mindent megtesz, hogy Stella és Logan kapcsolatát tönkretegye.
A könyv végére Stella élete rendeződni látszik, de elöttünk még a rejtély, ki a szellem és hogyan alakul a másik két barátnő élete.
A következő két kötetben választ kaphatunk ezekre a kérdésekre.
Értékelés: 10/10

2008. december 15., hétfő

Anne Tyler: Minden földi jó

Nagyon érdekes hangulatú regény. Akinek mond valamit, hogy a véleményeket az elején John Updike és Nick Hornby írta, az érti miről beszélek.
Ez nem egy szirupos, happy endes, hollywoodi történet. Úgy is mondhatnám, legalábbis úgy érzem, ez a regény egy szelet az "igazi" Amerikából. Kicsit ironikus, kicsit különös hangvételű, néha egyenesen nyomasztó. De valóság. Valóságos, életszerű, bizony azzal szembesít, hogy az élet nem egy leányálom.
A történet főhőse egy harmincas évei közepén járó családanya aki egész eddigi életében szinte csak várt. Várt valamire. Valami motivációra, jelre, hogy történjen vele valami ami kiemeli az egyhangú kisvárosi létből. Elszakadásra, ami elől lehet, hogy saját maga is menekült. Úgy tűnik csak hagyta , hogy sodródjon vele az élet, csak megtörténtek vele a dolgok de nem élte át azokat. Nem élte át az érzéseit, mintha külső szemlélője lenne csak a saját életének. Ráadásul minderre a szürkeségre rányomja bélyegét kapcsolata a szüleivel, különösen az anyjával akinek meglepetést, majd csalódást okozott a születése.
Jóformán egész életében azt tervezgeti, hogy egyszer, egyetlenegyszer az életben nekiindul, elmegy... de sohasem sikerül.
Mígnem egy nap, egészen váratlanul belecsöppen egy bankrablásba és a szerencsétlen bankrabló őt választja ki túsznak és viszi magával.
Az ő utazásuk alatt ismerkedhetünk meg a történetükkel, szenvedéseikkel, kétségeikkel.
10/9 (csak így zárójelben jegyzem meg, hogy anyukámnak csalódást okozott a vége; nekem nem, ez máshogy nem is végződhetett volna)
Tényleg csak azoknak ajánlom akiknek nyitott a lelkük és szívük, hogy mélyen belenézzenek az emberi lélek bugyraiba :)
Még annyi: az írónő Pulitzer-díjas, bestseller író!

2008. december 11., csütörtök

Barbara Delinsky: Köztünk marad

Ez az a könyv, amit tipikusan nem a történetért volt érdemes elolvasni, hanem az érzelmi háttere miatt.
Deborah két gyermekével, a 16 éves Graceszel és a 10 éves Dylannel él Leylandben. Férje, Greg 2 éve elhagyta őket. Egy este Grace és Deborah hazafelé tartanak; a kislány vezet. Épp vitatkoznak, miközben puffanást hallanak. Kiszállnak, és meglátják, hogy elütötték Mr.McKennát, Grace történelemtanárát. A tanár másnap életét veszti a kórházban.
Az életük felfordul. Anya és lánya között mindig tökéletes kapcsolat volt. Bíztak egymásban. A balesetet követően Deborah hazaküldi lányát és a rendőröknek nem mondja meg, hogy Grace vezetett.
De Grace nem tud beletörődni ebbe az egészbe: vétkesnek érzi magát; nem tudja elviselni, hogy mindent megúszhat; felrója édesanyjának azt, hogy próbálta őt megvédeni. Eltávolodnak egymástól, többé már nem bíznak egymásban. Grace bezárkózik, barátaival sem beszél. Bűntudata van, amiért még édesanyjának sem mondta el, hogy megivott két sört, mielőtt autóba ültek. A kislány egyre mélyebbre süllyed lelkileg. Lopással próbálja meg magára felhívni a figyelmet, büntetést akar kicsikarni.
De az ügy nem ilyen egyszerű. Hogy kerülhetett a történelemtanár az éjszaka közepén az elkerülő útra. A nyomozás során felmerül, hogy talán öngyilkos akart lenni.
Miközben olvastam végig azon gondolkodtam, vajon Grace és Deborah között rendbe jönnek majd a dolgok? A nyomozás az ártatlanságukat bizonyítja majd?

10/8 pontot adnék. Nem volt rossz könyv, de nekem a történet túl egyszerű volt. Végig olyan érzésem volt, mintha ugyanarról olvasnék 400 oldalon keresztül, mintha megállt volna az idő a könyvben.

2008. december 9., kedd

Danielle Steel: Naplemente Saint Tropez-ban

Ez a regény, Danielle Steel egy régebbi könyve, de érdemes volt leemelnem a könyvespolcról, mert kellemes, könnyed szórakozást nyújtott olvasása.
A főszereplők: három baráti házaspár, akik szilveszterkor eltervezik, hogy a nyarat Saint Tropez-ban töltik együtt.
Úgy néz ki, mind három házaspár sikeres, boldog családi életet él.
Mire eljön a nyaralás ideje, tragédiák, bánatok, félrelépések keserítik meg életüket.
A Saint Tropez-i ház se olyan, mint a prospektusban ajánlották, egy lerobbant épület.
Mégis sorsfordító lesz életükben ez a nyaralás. Sok félreértés, vita, után, mindenki élete elrendeződik. Mire a nyaralás végére érnek, a naplemetében hat boldog, elégedett ember gyönyörködik.
Nekem különösen tetszett a könyv optimizmusa, hogy mikor már úgy érezzük, minden kártyánkat kijátszottuk, az élet ad még egy lehetőséget.
Élnünk kell vele!
Értékelés10/10

2008. december 8., hétfő

Debbie Macomber: Árnyas lejtő 6.

Az Árnyas lejtő 6. szám alatt lakik Justine és férje, akik a Toronyőr étterem tulajdonosai voltak. Egészen addig míg valaki felgyújtotta. A tett elkövetésével Allison barátját,a mindig fura és különc Ansont gyanusítják. Justine és Seth élete rombadől. Az étterem volt életük munkája és mindez most odalett. Az örökös viták sem tesznek jót házasságuknak. Véget ér Cal Washburn és Lynette kapcsolata is, mert a beszédhibás férfi beleszeret az állatorvosba, Vickybe. Justine ismét közel kerül volt párjához,de vajon meddig tűri ezt Seth? Olivia és Grace továbbra is boldog házasságban élnek férjeik oldalán. Ezen kívül figyelemmel kísérhetjük Terri a fodrászlány, és Bobby Polgár a világhírű sakk nagymester kibontakozó szerelmét,mely házassághoz vezet. Továbbra is részesei lehetünk Maryellen és Jon életének is, és megtudhatjuk,hogy megbocsát e a férfi szüleinek,akik annak idején börtönbe juttatták őt,tönkretéve életét.
Nem okozott csalódást a történet, viszont muszáj megemlítenem a silány szerkesztést. A könyv hemzseg a helyesírási hibáktól, sokszor értelmetlen mondatoktól és folyamatosan összekeverik benne a neveket. Engem hihetetlenül zavart.

Emiatt adok 10/9-et.

2008. december 5., péntek

Martha Tailor: A halál cinkosa

Dr. Vasco Costa elalszik a strandon és rejtélyes módon az egész testén égési sérüléseket szenved el. A kórházban kollegájától kap egy még embereken nem tesztelt kenőcsöt, ami látható javulást eredményez az orvosnál. Azonban Vasconak különleges rohamai lesznek, az idegsebészetre kell befeküdnie kivizsgálásra.
Mindeközben a doktor kedvesét brutálisan megverik. A sorozatos életmentő műtéteknek hála túléli a támadást. Állapota javulni kezd, amikor kiderül, hogy veséi felmondják a szolgálatot. Ugyanezen az éjszakán a kórházban dolgozó egyik nővért holtan találják egy már használaton kívüli kórház alagsorában: mindkét veséjét kimetszették, és eljuttatták a doktornő számára.
A kérdés csak az: ki bántalmazta a doktornőt? És ki követte el a gyilkosságot?
Izgalmas, fordulatos történet, ugyanakkor kissé sablonos is. Az utolsó oldalakig a gyilkos kiléte rejtélyes, és ez nagyon tetszett.

10/8 pontot adnék, mivel az írónő több könyvét olvastam, és a történetek alapja mindig ugyanaz.