2008. augusztus 31., vasárnap

Marian Keyes: Van valaki odaát?

Ez volt az első könyv az írónőtől, ami a kezembe került. Korábban már láttam egy-két könyvét, és ezúttal úgy gondoltam, miért ne próbáljuk ki?
A fülszöveg alapján könnyed nyári olvasmánynak tűnt, ami azért elég vaskos (635 oldal). Elkezdtem olvasni, és eljutottam kb. 250 oldalig 1-2 nap alatt. És ekkor jöttek a hétköznapok, amikor már kevesebb időm volt rá, ill. a cselekmény is átalakult a regényben.
A könyv egy fiatal nőről, Anna Walsh-ról szól, aki elköltözik hazájából, Írországból, hogy. A különféle márkákhoz tartozó munkatársak mind más-más szerencsét próbáljon Amerika legpezsgőbb, leghíresebb, leghírhedtebb városában, New York-ban. Itt rövid keresés után rátalál a világ legjobb állására... PR szakemberként helyezkedik el egy reklámcégnél, akik különböző kozmetikumokat reklámoznakextrém ruházatot viselnek. Annának is idétlen ruhadarabokat és kalapokat kell hordania, de cserébe “kábító mennyiségű ingyenes” termékhez fér hozzá.
Munkája során megismeri bostoni Aiden Maddox-ot, aki szintén New Yorkban él és dolgozik. Egy pár lesznek, összeházasodnak és vidáman élik mókás hétköznapjaikat, míg egyszer csak be nem következik a baleset.
Éppen vacsorázni mennek kettesben, amikor a taxival balesetet szenvednek. Kórházba kerülnek, ahol Aiden rövid időn belül belehal sérüléseibe. Annát pár napig kezelik, aztán hazaküldik Dublinba, ahol a családja ápolja tovább. Ő azonban nem bírja sokáig otthon, így újra felkerekedik és visszamegy New Yorkba, ahol elég nehéz visszarázódnia a hétköznapokba, ill. átélni a következő egy évet a férje nélkül, aki nagyon hiányzik. A sok kalamajkán túl azonban Anna megtalálja újra az egyensúlyt az életében...

Értékelés: 10/9

2008. augusztus 30., szombat

Sophie Kinsella Diplomás konyhatündér

A szerző főhőse, Samantha ügyvéd, London egyik legnevesebb irodájában dolgozik. Minden vágya, hogy partner legyen itt. Ez a cél hatja át egész életét. Ebben az életfomában nőtt fel. Családját is csak a karrier érdekli. Születésnapjára nem érnek rá elmenni, de csekket küldenek és ajándékot, melyet asszisztensükkel vásároltatnak.
A kinevezése előtt Samantha rájön hogy súlyos hibát követett el, és 50 millió font kárt okozott.
Bepánikol, felül az első vonatra és egy kisvárosban száll le. Itt egy barátságos házaspárnál lesz tévedésből házvezetőnő. Mondani se kell, semmit sem ért a házimunkához. Kedvesen ügyetlenkedik. Tele öniróniával, humorral írja le az írónő a kétbalkezes tévedéseit. Végül beletanul a házvezetői munkába és a szerelem is rátalál. Megismer egy teljesen más életformát, ahol az emberek törődnek egymással, van magánélet, szabadidő.
Persze a végtelenségig nem lehet hazugságban élni, Samantha titka is kiderül.
Választás elé kerül, visszamegy a taposómalomba, elvesztve szerelmét, a szabadabb életét, vagy egy új életformát választ?
Hogy alakul további élete, erre a szerző választ nem ad. A sínek mindkét irányba mennek, még bármit csinálhat, bármi történhet, hiszem csak 29 éves.
Egy esős, szomorú délután érdemes leemelni a polcról ezt a könyvet, bájos humorával, könnyed stílusával vidám órákat szerez.
Értékelés: 10/10
Lejegyezte: Faragó Aranka


A könyv megjelent Kétbalkezes istennő címen is!

2008. augusztus 29., péntek

Debbie Macomber: Pelikán köz 311.


A sorozat folytatódik és egyre inkább várom,kinek hogyan fog alakulni az élete,mi következhet még ezután.

Nagy meglepetésre Olivia anyja, Charlotte egy új férfi barátra tesz szert,aki talán több is mint barát.

A bírónő híres furcsa ítéleteiről. Ezt első kézből tapasztalhatja meg Zach Cox és exneje Rosie. Felváltva kell lakniuk egykori közös otthonukban,mivel közös gyermekfelügyletet kértek. Igen ám,csakhogy Olivia bírónő úgy döntött,hogy nem a gyerekeknek kell ingzáni egyik szülőtől a másikig,hanem fordítva. Az elvált házaspár azonban egyre közelebb kerül egymáshoz.

Folyik a nyomozás a panzióban meghalt titokzatos idegen után. Senki nem ismeri,hamis papírokkal érkezett,és az arca is plasztikázott.

Grace titkos internetes viszonyt folytat Olivia bátyjával,Willel. De mi lesz a másik hódolóval,Cliff Hardinggal?

Grace lánya Maryellen is macska-egér játékot folytat a főszakács és fotós Jonnal.

Mire a könyv végére érünk,kiderül,hogy Olivia visszatér e nyomuló volt férjéhez,vagy Jacket választja? Mi lesz Grace titkos kapcsolatával? És révbe érnek e az egykori házasok, na és persze Maryellen és Jon.

Ismét zajlanak az események Cédrusligeten.
10/10

2008. augusztus 28., csütörtök

Vavyan Fable:Kedves,mint egy kéjgyilkos

A könyvet barátnőmtől kaptam kölcsön, s kár lett volna kihagyni. Fenomenális. Sok pici történetet foglal magába a kötet, kis különálló elbeszéléseket. Ezekről nem szeretnék most egyesével írni, mert mindegyik történet rögtön a „lecsóba csap”, s ha írnék róluk, lelőném a lényeget.
Na jó az egyikről egy ici-picit írok. A választottam a „Padlógáz” című kis elbeszélés. 5-6 szereplő életét ismerhetjük meg: egy polgármesterét; egy öngyilkosjelöltét, akit szerelme kirúgott; egy száguldozó „őrültét”, valamint egy szerelmespárét. Valakit kihagytam volna? Előfordulhat. Bár oly különbözőek, életüket mégis összeköti valami: a 23-as autópálya. Valami oknál fogva mindegyikük egyidőben tartózkodik ezen az úton: öngyilkosjelöltünk egy teherautóval száguldozik a forgalommal szemben; a száguldozó „őrült” már egy ideje fejreállt autójában várja a segítséget, ami nem jön; a két szerelmes épp a másikhoz indult; a polgármester hazafele tart. Ám kedves öngyilkosjelöltünk megnehezíti a dolgukat. Teherautójával felborul, s többi szereplőnk kivétel nélkül a karambol részesévé válik, s összekapcsolódnak külön kis történeteik…
Én személy szerint már nem a történetek miatt olvasom Fable könyveit, hanem szeretem a humorát, a stílusát. A sztorik nem is mindig kötnek le, de a humor miatt mégis elolvasom. Sokszor kell hangosan is nevetnem,ami nálam ritka!

Nem lehet szavakba önteni, lehet Fable-rajongó lettem?

10/10 pontot adok!

2008. augusztus 27., szerda

Luanne Rice: Érzelmek viharában


Amikor belekezdtem ebbe a könyvbe,azt hittem, egy újabb romantikus könyvet fogok olvasni. Egyet már olvastam az írónőtől, nem volt rossz,de nem is fogott meg különösebben. Ez a történet azonban más.

Dianne Robbins egyedül neveli Rett-szindrómás 12 éves kislányát Juliát. A férje, Tim, elhagyta,amikor kiderült,hogy a nő beteg gyermeket hord a szíve alatt. A történet tovább bonyolódik azzal,hogy Dianne még házassága előtt randizott Tim testvérével Alannel. Ő a helyi gyermekorvos,aki később Julia kezelőorvosa lesz. Tim azzal magyarázza családja elhagyását,hogy testvérük Neil súlyos betegségben gyermekként meghalt. Ez azonban nem magyarázat a rákhalász Tim viselkedésére. Dianne magára marad,és csak édesanyjára és Dr. Alan McIntosh barátságára számíthat. Senki nem tudja mennyi ideje van hátra Juliának. A kislány súlyos fogyatékos: nem tudja használni a karját és a lábait,nem tud beszélni. Csodálatra méltó az édesanya küzdeleme a gyermekéért. Elvetethette volna,intézetbe adhatná,de ő mindenkinél jobban szereti és gondoskodik róla. Közben tanúi lehetünk,ahogy kibontakozik a szerelem közte és Alan között. Én végig azon drukkoltam,nehogy Tim újra felbukkanjon és Dianne megbocsásson neki.

A történet ezzel még nem ér véget. Bekapcsolódik a család életébe a félárva Amy,aki szoros barátságot köt a beteg kislánnyal. Megismerhetjük az ő hányatott sorsát,és meglepődünk néha,hogy milyen bölcs tud lenni egy 12 éves kislány.

Ha be tudjátok szerezni a könyvet, olvassátok el. Nem egy átlagos romantikus történet fog elétek tárulni,hanem egy igazi család megható története.


Vélemény: 10/9

2008. augusztus 25., hétfő

Vavyan Fable: A hold forró jegén

Főszereplőnket, Denisa Wry-t egy teherautós leszorítja az útról, s a lány kórházba kerül, ám hamar meg is szökik onnan. Szakmája rendőr, így érthető, hogy nem tűri a kényszerpihenőt. Annyit érdemes még hősnőnkről tudni, hogy párjával és 11 éves mostohalányával, Ellaval élnek együtt. Valamint van egy öccse is, Martin.
Nincs ideje a lábadozásra. Rejtélyes gyilkosságok történnek a városban. Először egy fiatal lányt ölnek meg brutálisan, majd egy csecsemőt, kinek édesanyját, Myra-t is brutálisan bántalmazzák. A nyomozás megindul. Denisa új társat kap maga mellé, mivel kollegája nőcsábász révén elkap valamilyen nemi betegséget, a munkára alkalmatlanná válik. Az új asszisztens Bye, becenevén Zsötem. Nehéz vele együtt dolgozni, hős akar lenni, mindenkit megment, ám ezzel nem csak saját életét kockáztatja, hanem Denisáét is. Egy este Ella iskolájában szépségverseny van. A győztes kislány a verseny után nyomtalanul eltűnik. Ki vihette el? Vajon megtalálják? A nyomozás elvezeti őket Szfinxhez, aki Myra fiúja. Ám a tettes nem Szfinx. De akkor ki? Ki követte el a gyilkosságokat? Ki fenyegeti Denisát? Ki tartja rettegésben a várost? Mindeközben Denisa és Daniel szeretne egy közös gyermeket, ám ez nem olyan egyszerű. Mindenki nyaggatja őket. S a kórházból is folyamatosan hívogatják Denisát, a főorvos közölni szeretne valamit, de mit? Talán nem teljesen épülhet fel a sérüléseiből? Szövődmények alakultak ki? Netán a gyermekvállalással kapcsolatban keresi az orvos? Hát ha elolvassátok, megtudjátok!:)


Igazából erről a könyvről nem lehet többet írni. Ezt el kell olvasni. A sztori átlagosnak tűnik, de nem az. A stílus fenomenális, tele van poénokkal a könyv, a szereplők sem hétköznapiak. Tényleg nehéz megválni a könyvtől, ami mellesleg a Halkirálynő-sorozat utolsó előtti része. Tehát a szereplőkkel más kötetekben is találkozhattok majd, s a köteteket bármilyen sorrendben olvashatjátok, egymástól független történetek jelennek meg bennük.

10/10 pontot adok!

Debbie Macomber: Futórózsa utca 204.


Ismerősként találkozunk újra Cédrusliget lakóival. Ebben a kötetben Grace életével ismerkedhetünk meg részletesebben. Ő lakik a Futórózsa utca 204. szám alatt. Fény derül Dan eltűnésének okára. Újabb szereplők érkeznek Cédrusligetre. Zach és Rosie Cox,akiknek házassága mélypontra süllyed. A férfi könyvelő,sokszor késő estig dolgozik. Mikor hazamegy,nem vágyik másra,mint egy meleg vacsorára,és hogy családja körében lehessen. És mit kap cserébe? Felesége nem dolgozik, de a háztartást sem vezeti rendesen. Rendszeresen fagyasztott ételből csap össze valamit,vagy pizzát rendel családjának,amit Zach egyre nehezebben visel. A lakás folyton fut,mert Rosie mindenféle elnökséget és önkéntes állást elvállal. Soha nincs otthon,és észre sem veszi,hogy házassága lassan összeomlik. Közben Grace életébe is belép egy férfi, Cliff Harding. De vajon Grace képes egy új kapcsolatra? És hogy áll Olivia és Jack kapcsolata? Feltűnik ugyanis a színen a volt férj. Időközben kisbabákkal is gyarapodik Cédrusliget lakossága. Van,aki révbe ér,és van akinek épp most áll feje tetejére az élete. Charlotte súlyos beteg lesz, Olivia és Grace két férfi között tépelődik, Jack fiának élete szintén válságban van. Egyre inkább bonyolódik a Cédrusligetiek élete! Érdemes nyomon követni.


A véleményem ismét 10/10

2008. augusztus 24., vasárnap

Dymphna Cusack: Fekete villám


Sosem hallottam azelőtt Dymphna Cusackról, ezért csak úgy találomra emeltem le a polcról a könyvét, ami a Fekete Villám és a Megperzselt fa című kisregényeit rejti. Szórakozottan kinyitottam és el kezdtem olvasni az első oldal első bekezdését:
„Vakon, süketen, bénán, ködös selyemgubóban lebegett élet és halál között. A semmiből ütemes zümmögés indult. Picasso ábrák szövődtek a sötétségbe: ragyogó spirálisok, lángoló dárdák. Fény szivárgott át lezárt szemhéján. Hangszilánkok szurkálták agya tömött vattacsomóját, melyben nem mozdult gondolat, pusztán a tudat, hogy a fény: fájdalom, a hang: fájdalom.”
Ezután az első bekezdés után még pár oldal megdöbbent olvasás következett, aztán a könyv viharos gyorsasággal történő táskámba süllyesztése. (Ja, mielőtt félreértenétek, nem egy könyvesboltban voltam, hanem anyukámnál.)
Az első bekezdés stílusa, amit idéztem, ne vezessen félre senkit, egyáltalán nem elvont olvasmányról van szó, az önkívületből ébredést ábrázolja az írónő ilyen komoly és gyönyörű valóságossággal. Két oldal után megtudtam, hogy egy népszerű, addig csillogó életet élő, 45 éves nő – Tempe - , a mindenki előtt ismert és csodált tévésztár öngyilkosságból való ébredéséről olvasok. A nő magához térése, valósággal való szembesülése és az, ahogy az emlékei felderengtek lassan arról, hogyan is akart meghalni, teljesen megráztak. Ez a szerencsétlen asszony a saját tragédiáját megtetézte még azzal is, hogy kedvenc selyempincsijével együtt szeretett volna halálba menekülni, és mivel ahhoz nem volt ereje, hogy a kutyával együtt „romantikus” módon a tengerbe vesse magát, először a kutyának adta be a mérget, amiről volt szeretőjének közlése alapján azt hitte, hogy kíméletesen és fájdalommentesen egy pillanat alatt végezni fog. Ezek után végignézte a kutya iszonyatos haláltusáját, és saját halála előtt élete teljes kudarca mellett még ezzel a borzalommal és tettével is szembe kellett néznie.
Ez volt az a pár oldal az elején, ami számomra eldöntötte, hogy mindenképpen el kell olvasnom a könyvet. Az olvasást folytatva megtudtam, hogy a nő világéletében csillogásban élt, és tizenöt éve szeretője volt egy férfinak, aki szintén a média egyik népszerű, hatalommal és pénzzel rendelkező díszpéldánya. A nő ott hagyta érte a férjét, felvállalta a szerető szerepét, mivel a férfi nős volt, elválni pedig nem tudott, mert a feleségét évek óta elmegyógyintézetben kezelték, és az akkori törvények lehetetlenné tették a válást. A visszaemlékezésekből megtudjuk, hogy volt még a nőnek egy fia, aki huszonévesen katonaként meghalt Malayában.
Adott tehát egy sikeres, szép, csillogásban élő nő, egy „szupernőstény”, aki egész életét nőiességére tette fel, és a munkáját is az teszi ki, hogy egy olyan műsort vezet a tévében, amiben asszonyok százezreinek ad tanácsot arról, hogyan maradjanak elbűvölőek, hogyan tartsák meg férjüket stb. Partiéletet él, fürdik a csillogásban, és nem sejti, hogy minden egyik napról a másik összeomolhat körülötte.
Pedig az összeomlás megtörténik. Keithnek, akivel hite szerint tizenöt év után is őrjítő szexualitással szeretik egymást, egyszer csak meghal a felesége az elmegyógyintézetben. Az út szabaddá válik, végre törvényessé tehetnék a kapcsolatukat. A férfi elutazik hivatali ügyben, és hosszú hetek némasága után a következő hír róla egy apróbetűs közlés az újságban, miszerint feleségül vette a lapkiadó nagyfőnökének mozgássérült lányát. Ez hát az összeomlás: Tempe-nek rá kell jönnie, hogy hiába az elmúlt tizenöt év, hiába minden szépség és szenvedély, a férfinak az előre jutás és hatalom előbbre való volt. A következő csapás, hogy Tempe-t a munkahelyéről is kirúgják, elveszik tőle a műsorát, ami addig is annyira népszerűvé tette, azzal a magyarázattal, hogy még mindig ugyanolyan gyönyörű, de az igények változnak, blablabla. Egész addigi élete felborul. A barátok, akik eddig minden este a partijain tolongtak, egy csapásra eltűnnek, és eltűnik az életéből az egyetlen, ami éltette: a férfi, akit tizenöt éve lángoló szerelemmel szeret.
Ezek után dönt az öngyilkosság mellett, de még az sem sikerül. A kórházban fekszik, amikor a nővér letesz mellé egy csomagocskát: halott fia naplója van benne. Megdöbbenve kezdi olvasni és olvasás közben még szörnyűbb, még megrázóbb felismerésekkel találkozik, mint amikkel már eddig is szembesülnie kellett.
Itt megszakítanám a leírást azzal, hogy a könyv stílusa mennyire lenyűgöző. Amilyen borzongató hitelességgel adja vissza egy öngyilkos nő emlékeit és összeomlását, olyan hiteles lazasággal, humorral tükrözi egy 18 éves fiú kiábrándultságát, cinizmusát, értékrendjét és véleményét a világról, amikor az anyával együtt a napló olvasásába fogunk. Ez a napló az utolsó pofon Tempe-nek, hiszen kiderül belőle, hogy annyira el volt foglalva a saját csillogásával és a szeretőjének való megfeleléssel, hogy valójában egy cseppet sem ismerte a fiát. Egy csendes, önbizalom nélküli csodabogárnak tartotta, aki időnként megmagyarázhatatlanul megmakacsolta magát, halála előtt pedig olyan botrányba keveredett, amivel mindannyiuk haragját és megvetését kivívta. Erre most a napló alapján szembesül azzal, hogy a fiú már 18 évesen tisztábban látta őt, a szeretőjét, a saját apját (Tempe volt férjét), egész életmódjukat és környezetüket, mint ahogyan neki, felnőtt nőnek, az eddig kapott pofonok előtt valaha is sikerült. A napló olvasása keserűségeket, csalódást, lelkiismeretfurdalást, de hasznos felismeréseket is hoz. Megtudja, hogy a fia dacból vonult be katonának, dacból nem fogadta el, hogy kapcsolataik révén elérjék, hogy mentesüljön ez alól a kötelezettség alól. A naplóból most fia szemszögéből követheti végig azt az eseménysort, aminek ő korábban csak a végét ismerte, s aminek akkoriban csak a botrányszagát fogta fel: hogy fia a katonai egységnél viszonyba keveredett egy „nigger bennszülöttel”, megalázva ezzel őt és környezetét, felháborítva a katonai parancsnokságot és feldúlva az álszent elvárásokat, amikben ő, az anyja, és az egész társadalom élt. A fia naplójából ismeri meg azt a fekete családot, akiknek a lányába beleszeretett, itt szembesül a fia és a lány egymás iránt érzett érzelmeik tisztaságával és komolyságával, és csak ebből értesül arról is, hogy a botrány kirobbanása után, kényszerű Malayába rendelése előtt a fiú az említett fekete lányt titokban feleségül vette.
A napló itt véget ér, hiszen ő, az anya, szeretője segítségével Malayába helyeztette át a fiút, hogy kiszakítsa a szerintük ártalmas, megalázó és érthetetlen viszonyból, a fiú pedig Malayában elesett. A napló utolsó oldalára azonban oda van tűzve egy kis levél:
„Drága nagymamám! Az édesapám azt mondta az anyukámnak, hogy ha majd egyszer segítségre lesz szüksége, Maga segíteni fog. Most nekünk igen nagy szükségünk van segítségre. Ugye, segít nekünk? Szerető unokája: Kristina.”
És innentől kezdve befejezem a könyv túlzott részletezését. Akit érdekel, az olvassa el, hogy milyen érzelmeket keltett a valósággal való szembesülés Tempe-ben, hogyan adott új értelmet és értékeket az életének a fekete családdal való találkozás, hogyan szűnt meg benne az akkori társadalom többségére jellemző előítélet a személyes találkozás után, hogy ismerte fel, hogy mennyire igaztalan bánásmód folyik a feketékkel és így tovább.
A lényeg, hogy ennek az asszonynak a saját élete összeomlása után elég ereje volt ahhoz, hogy az eddigi hiábavalóságok helyett új, helyes értékrendet teremtsen magának, és felvegye a harcot egy értelmes, nemes cél érdekében. Felvállalja a fekete rokonságot, megküzd volt szeretőjével, a társadalmi ellenállással és megvetéssel, először csak azért, hogy jóvá tehessen valamit a halott fiával szemben elkövetett tévedéseiért, később pedig már igaz meggyőződésből, hogy segíthessen egy igazságtalanul elnyomott rétegnek.

2008. augusztus 19., kedd

Debbie Macomber: Világítótorony út 16.


Ez a könyv a Cédrusliget sorozat első kötete. A házszámok első számjegye is mindig jelzi,hogy hányadik részről van szó. Cédrusliget egy valóban létező kisváros fantázianeve. Debbie Macomber saját szülővárosáról a Washington állambeli Port Orchardról mintázta meg. Mivel Cédrusliget egy igazi kisváros,itt szinte mindenki ismer mindenkit. A szereplők egytől-egyig nagyon szimpatikusak, életszerű karakterekkel felruházva és hétköznapi gondokkal küszködve. Megismerkedhetünk Cédrusliget egyetlen bírónőjével Oliviával, aki történetesen a Világítótorony út 16. szám alatt lakik. Elvált nő, két gyermeke van, akiknek sorsát szintén nyomon követhetjük az első kötet lapjain. De vajon Olivia is megtalálja a boldogságot? Na és ott van Grace, Olivia legjobb barátnője. Jónak gondolt házasságából férje 35 év után se szó, se beszéd,kilép és nyomtalanul eltűnik. Végig izgulhatunk, fény derül e Dan, a férj eltűnésére. Mi lehet az oka? Mivel a cselekmény több szálon fut, megismerkedhetünk a kisváros még több lakójával, pl. Ceciliával és Iannal. Fiatal házasok, de frigyük zátonyra fut egy tragédia miatt: elveszítik koraszülött gyermeküket és ez megmérgezi a házasságot. Drukkolhatunk nekik is,hogy helyre jöjjön minden. Aztán ott van még Jack, az újságíró, aki szemet vet a bírónőre, Seth a rákász, aki meg akarja hódítani Olivia bírónő lányát,annak ellenére,hogy a lány kapcsolatban él. Hétköznapi örömöknek és bánatoknak lehetünk tanúi, és töprenghetünk,hogy a sorozat végére a szálak hogyan fognak egymásba fonódni. Talán azért tetszik ennyire a történet,mert velünk is megtörténhet bármely élethelyzet. Nincsenek benne képtelen történések, mesés gazdagság és sírig tartó szerelem, csupa boldogsággal fűszerezve. Nem. Ez a regény akár a való életben is játszódhatna.
A véleményem nem lehet más: 10/10

2008. augusztus 16., szombat

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

A könyvet egy barátnőmtől kaptam ajándékba. Egyedül lehet, hogy nem akadtam volna rá, pedig kár lett volna kihagyni.
A történet Párizsban játszódik. Négy, egymástól teljesen különböző sorsú ember egymásra találását követheti figyelemmel az olvasó.
Camille egy fiatal lány, aki éjszakás takarítóként keresi a kenyerét. Életével, annak körülményeivel nem sokat foglalkozik. Annál több figyelmet szentel azonban a művészetnek. Szereti a szobrokat, festményeket. Saját maga is szeret rajzolni, szívesen megörökíti az őt körülvevő embereket és tárgyakat is. Egyszercsak megbetegszik, magas lázzal fekszik otthon, ekkor lép közbe Philibert...
Philibert egy történelmi zseni, aki ha az őt körülvevő emberekkel beszél is, valójában nem a jelenben él. Arisztokrata családból származik. Egyedül él egy művészien kialakított, antik bútorokkal berendezett hatalmas párizsi lakásban. Mivel a lakás nagy, először Franck-ot fogadja be lakótársként, aztán a rossz körülmények között élő Camille-t is.
Franck egy bőrdzsekis, hangoskodó és elsőre nem túl barátságos tipikus mai fiatal, aki szakácsként dolgozik egy elegáns étterem konyháján. Életében legnagyobb szerepet a motorok és a lányok játszák. Nagyon szereti nagymamáját is, akivel nem mindig találja meg a közös hangot, bár fontos neki, mert a szülei helyett annak idején a nagyszülők nevelték fel.
A negyedik lakos a közös lakásban Paulette, Franck nagymamája, aki kora és állapota miatt már nem lakhat egyedül hangulatos kis vidéki házában. Először idősek otthonába kerül, de ott nem érzi magát otthon. Ezután a fiatalok közös megegyezéssel magukhoz veszik és együtt gondoskodnak róla.
Bár az elején még furának tűnt a könyv, azért megszerettem. Mire a végére értem, sajnáltam, hogy már be is fejeződik a történet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, érdemes elolvasni.

10/10 pontot adnék a könyvre.

2008. augusztus 15., péntek

Rosamunde Pilcher: Nyáridő


A könyv egy nyár pár hetét öleli fel. Alec és második felesége, Laura skóciai nyaralásukat tervezik. Időközben kiderül, hogy Laura orvosa tanácsára nem utazhat el, így ő férje nagybátyjának új családjához megy pihenni Cornwallba, ahol lassan megismeri és megszereti a családtagokat. Napozással, úszással múlatja az időt. Alec ezalatt régi barátaival Skóciában nyaral.

Egyszercsak névtelen levelek bukkannak fel megzavarva ezzel mindenkinek a nyugalmát. Egyedül Laura nem tud ezekről a levelekről, így ő továbbra is nyugodtan pihenhet, amíg váratlanul be nem toppan hozzá férje előző házasságából született jelenleg Amerikában élő lánya...


Mindenkinek ajánlom a Nyáridőt, aki egy könnyű, nem túl hosszú, de azért kicsit izgalmas nyári olvasnivalóra vágyik.

Értékelés: 10/10

2008. augusztus 11., hétfő

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné


Nagy Sisi rajongó vagyok, mondhatni gyerekkorom óta. Talán a világhírű Sissi trilógia miatt kezdett érdekelni a tragikus sorsú királyné, nem tudom. Az első vele kapcsolatos könyvemet anyukámtól kaptam még általános iskolás koromban: Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királyné ellen. Aztán jött a többi.

Még szerencse,hogy ezt a legújabb életrajzi regényt megvettem, a magaménak tudhatom,és nem könyvtárból hoztam ki. Úgy érzem elég sokat tudok Erzsébetről, de ez a könyv adott számomra sok újdonságot is. A szerző az előszóban szabadkozik, hogy nem fogja idealizálni a császárnét, nem úgy állítja be,mint a legtöbb könyv- gondol itt Corti Egon Erzsébet című könyvére-amik igazi jóságos tündérként ábrázolják. Brigitte Hamann előáll a valósággal legyen az pozitív,akár negatív. Nagyon jó korrajzot fest, többek között közelebbről megismerkedhetünk Gróf Andrássy Gyulával, Deák Ferenccel, Zsófia főhercegnével és Ferenc Józseffel is.Bepillantást nyerünk a kiegyezés folyamatába, a porosz háborúba, Velence elszakadásába. Az tetszik a leginkább,hogy nincs benne sok politika és érthetetlen körmondatok. Végig érdekes a leírás. Akit kicsit is érdekel a 19. század világa, a történelem vagy a Habsburgok,az feltétlenül olvassa el. Becses helyet fog kapni a polcomon. Az meg csak plusz pontot jelent,hogy gyönyörű a borítója.

Vélemény: 10/10

2008. augusztus 3., vasárnap

Ira Levin:Csókoltat a halál

Egyszer volt, hol nem volt ,élt egyszer három testvér. Három nővér: Dorothy, Ellen, Marion. A mesékben úgy folytatnánk, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Azonban ez nem egy mese…

Bud, az ifjú a három lány vagyonára vágyik. Az egyetemen megismerkedik Dorothyval, s minden a fiú tervei szerint alakul. De csak egy bizonyos pontig. A lány ugyanis teherbe esik, a fiú tervei összedőlni látszanak, mivel ha a lány édesapja megtudná, hogy a lánya terhes, rögtön kitagadná, s a fiú távol kerülne a vagyontól. Megoldást kell találnia. A lánynak távoznia kell az élők sorából. Bud öngyilkosságnak állítja be a lány halálát, azonban Ellen kételkedni kezd, magánnyomozásba fog. Az újságcikkeket, és a valóságot összevetve mindössze egy hagyományos kis versike az (Valami új, valami vén, valami égszín, s ami nem az enyém), ami elbizonytalanítja húga öngyilkosságát illetően.

Bud időközben behálózza Ellent is, s a lány nem is gyanakszik rá. Ellen az egyetemen kezd nyomozni, két gyanúsítottja van: Gordon Gant és Dwight Powell. Hamarosan szembesülnie kell vele, hogy téved. Ám Bud érzi, hogy szorul a hurok, s újabb két embertől kell megszabadulnia: Ellentől és Dwight Powell-tól. Túl sokat tudtak.

Azonban három a magyar igazság, így a fiú Marion-t is behálózza. Talál valami ürügyet, hogy találkozhasson vele, s utána már minden megy magától. Az esküvőjüket tervezik, amikor Gordon Gant ismét színre lép. A lányok édesapjához megy, s próbálja bebizonyítani Bud bűnösségét, ám az apa először nem hisz a fiúnak. Ám később Gant betör Bud házába, ahol talál egy kazettát, tele papírokkal, benne az édesapa cégének prospektusaival. Így Gant be tudja bizonyítani, hogy Bud csupán a pénzre pályázott mindvégig, valamint azt is bizonyítani tudja, hogy a másik két lányhoz is köze volt. Az apa hisz Gantnek, de ahhoz, hogy a rendőrséghez forduljanak kevés a bizonyítékuk és az idejük is: 4 nap van az esküvőig...

Másnap Bud-ot a lányok édesapja elviszi a kohóba, aminek a tulajdonosa. Így Bud azt hiszi már csak egy lépés választja el a rengeteg pénztől. De hamarosan bajba kerül. Az édesapa és Gant sarokba szorítják, és vallomásra kényszerítik.

S hogy mi a végkifejlet? Vajon sikerül kicsikarniuk az igazságot a fiúból? Sikerül Marionnak bebizonyítani, hogy hibát követ el, ha összeházasodik Buddal? Vajon a harmadik lányra is halál vár? Mindezt csak akkor tudjátok meg, ha ti is elolvassátok a könyvet!

Személy szerint nekem nagyon tetszett a könyv, izgalmas volt. Csupán egy kis adalékot olvashattok itt belőle. Mivel elég sok szálon fut a cselekmény, elég nehéz összeszedetten írni a könyvről, de én megpróbáltam, és remélem kedvet tudtam csinálni hozzá!

Véleményem a könyvről 10/10