2008. december 15., hétfő

Anne Tyler: Minden földi jó

Nagyon érdekes hangulatú regény. Akinek mond valamit, hogy a véleményeket az elején John Updike és Nick Hornby írta, az érti miről beszélek.
Ez nem egy szirupos, happy endes, hollywoodi történet. Úgy is mondhatnám, legalábbis úgy érzem, ez a regény egy szelet az "igazi" Amerikából. Kicsit ironikus, kicsit különös hangvételű, néha egyenesen nyomasztó. De valóság. Valóságos, életszerű, bizony azzal szembesít, hogy az élet nem egy leányálom.
A történet főhőse egy harmincas évei közepén járó családanya aki egész eddigi életében szinte csak várt. Várt valamire. Valami motivációra, jelre, hogy történjen vele valami ami kiemeli az egyhangú kisvárosi létből. Elszakadásra, ami elől lehet, hogy saját maga is menekült. Úgy tűnik csak hagyta , hogy sodródjon vele az élet, csak megtörténtek vele a dolgok de nem élte át azokat. Nem élte át az érzéseit, mintha külső szemlélője lenne csak a saját életének. Ráadásul minderre a szürkeségre rányomja bélyegét kapcsolata a szüleivel, különösen az anyjával akinek meglepetést, majd csalódást okozott a születése.
Jóformán egész életében azt tervezgeti, hogy egyszer, egyetlenegyszer az életben nekiindul, elmegy... de sohasem sikerül.
Mígnem egy nap, egészen váratlanul belecsöppen egy bankrablásba és a szerencsétlen bankrabló őt választja ki túsznak és viszi magával.
Az ő utazásuk alatt ismerkedhetünk meg a történetükkel, szenvedéseikkel, kétségeikkel.
10/9 (csak így zárójelben jegyzem meg, hogy anyukámnak csalódást okozott a vége; nekem nem, ez máshogy nem is végződhetett volna)
Tényleg csak azoknak ajánlom akiknek nyitott a lelkük és szívük, hogy mélyen belenézzenek az emberi lélek bugyraiba :)
Még annyi: az írónő Pulitzer-díjas, bestseller író!

2 megjegyzés:

csenga írta...

Nagyon klassz könyv!
Sajnos még mást nem olvastam az irónőtől de tervezem!

Andi76 írta...

De jó!! Végre akad valaki aki olvasott egy általam ajánlott könyvet :)