2008. november 29., szombat

Philippa Gregory: A Boleyn örökség

Az első rész (A másik Boleyn lány) után most pár évvel és egy királynéval később ismét VIII. Henrik udvarában találjuk magunkat. (Anna királyné halála után Jane Seymour került a trónra, aki betegség miatt halt meg rövid uralkodás után.)Mivel kiürült a trón, a király pedig egyedül maradt, Henrik újra feleséget kezd keresni. Ezúttal Klevei Annára esik választása, aki a bátyja miatt jöhet szóba. Anna megérkezik Angliába, de a királlyal való első találkozáskor súlyos hibát vét, majd az esküvőt sem sikerül elhálni az “öreg” királlyal, aki kora és rossz egészségi állapota miatt nem igazán tudja már teljesíteni házastársi kötelességeit. Mivel Anna nem tud új trónörököst adni, meg sem koronázzák, sőt el is távolítják a trónról...Annát – szinte azonnal - az ifjú, még szinte gyermek Howard Katalin követi az angol trónon. Gyermekiségével, jókedvével, fiatalságával és néhány fortéllyal sikerül felvidítania a királyt, aki ezáltal újra életerős ifjúnak érezheti magát. Katalin bármit kíván, azonnal teljesül. A király folyamatosan ajándékokkal halmozza el. Mindent megkap, elég csak kimondania, hogy éppen mire vágyik. Sőt, Katalin szeretőt is tarthat nagybátyának, Norfolk hercegének ötlete alapján, hogy mielőbb sikerüljön “trónörököst produkálnia”. Azonban sajnos lebukik... Több pontban is bűnösnek találják... és ez sajnos az életébe kerül...A történetet három nő, Klevei Anna, Howard Katalin és Jane Boleyn naplórészleteiből ismerjük meg az előző résztől eltérően.Nekem nagyon tetszett a könyv. Bár nem szeretem a történelmet, sikerült felkeltenie az érdeklődésemet ez után a kor után.

Értékelésem: 10/10

1 megjegyzés:

Andi76 írta...

Még olvasom a könyvet, nekem az első rész jobban tetszett. Igaz, hogy érdekes három nő szemszögéből megismerni a történetet de néha csak fogatom a szemem Howard Katalin hozzáállásán és Klevei Anna halvérűségén :D
Jane-t meg az első rész lapján sokkal ellenszenvesebbnek képzeltem, valahogy a hideg rázott tőle, itt most azért más a természete szerintem. Nyoma sincs benne annak a bujaságnak, kiváncsiságnak, leskelődésnek amitől antipatikus lett az első részben. :)