2008. július 8., kedd

Celia Rees: Farkasszem


Ez a könyv a Bűbájos Mary folytatása:


Az előző rész végén Marynek menekülnie kell, mivel néhányan boszorkánysággal vádolják. A zord idő megnehezíti útját. Mikor már azt hinnénk, hogy Mary fagyhalált fog halni, rátalál az első részből már ismert indián, Szajkó, s megmenti életét. Elviszi a lányt táborukhoz, s nagyapja, Fehér Sas tanítani kezdi.

Néhány évvel később a két ifjú egymásba szeret és összeházasodnak a maguk módján, majd nem sokkal később születik két gyermekük: Pöttyös Madár, és Fekete Róka. Ám a boldogságuknak hamar véget vet az angolok és indiánok közötti háború, melyben Fekete Róka és Szajkó is részt vesz. Egy napon Fekete Róka szomorú hírrel tér haza: édesapja (Szajkó) meghalt, s a táborhoz is közelednek a támadók. Tovább kell állniuk.

Vándorlásuk során betérnek egy-egy angol településre is, ahol Mary - akit az indiánok Farkasszemnek neveztek el- egy kisfiúra talál és magával viszi, hogy meggyógyítsa. Kezdetben Fekete Róka féltékeny a kisfiúra, akit Efrájimnak hívnak, ám később testvérként szeretik egymást.

Később Mary elveszti kislányát, Pöttyös Madarat is, s továbbra is nomád életmódot kell folytatniuk. Egy nap fiával és fogadott fiával elmennek egy nagyobb városba, hogy vadászat által szerzett prémeiket elcseréljék fegyverekre. Ám ott egy francia nemes fogságba ejti Maryt, s Efrájimet üldöztetni kezdi. Le Grand, a francia nemes magáénak szeretné tudni Farkasszemet, aki majdnem el is megy vele, ám Efrájim épp időben érkezik, hogy felnyissa jótevője szemét. Mindannyian kenuval elmenekülnek a városból. Hosszas macska-egér játék és némi varázslat után sikerült lerázniuk üldözőiket, ám viharba keveredtek és lesodródtak az általuk tervezett útvonalról. Egy irokéz tábor partjaira vetődnek. Az irokézek félelmetes törzs hírében állnak. Szereplőinknek komoly beavatási procedúrát kell túlélniük, csak azután fogadják be őket törzsükbe. Ez sikerül is nekik.
A táborban súlyos betegség, a himlő üti fel fejét. A táborban nincsenek orvosok, azonban Farkasszem ért a gyógyításhoz, s segít a rászorulóknak: egy külön kis házat rendez be számukra. Egy este felkeresi egy másik gyógyító, Magas Ég. Ők ketten jól megértik egymást s hátralevő életüket így élik le együtt, a gyógyító házban.

A történet itt ér véget, nem mondható happy endnek, de tragikus végkifejletnek sem. Tény, hogy ebben a részben azért több a dráma. Sokat izgulhatunk itt is a szereplőkért.
A történetet az teszi még érdekesebbé, hogy az egész egy főiskolás lány látomásaként van megjelenítve, akinek nagynénje sámán, s ő segíti át Agnest ezeken a látomásokon.

Marynek meg kell küzdenie az emberek megvetésével is, mivel ő fehér emberként élt sokáig, s utána választotta a indián – ahogy a könyv emlegeti „vadember” – életmódot.

Ez a rész számomra kicsit zavaros volt, talán amiatt, hogy lényegesen több szálon futott a cselekmény, mint az előző részben. Valószínű ez a zavarosság látszik az összefoglalómban is, hiába csak tegnap fejeztem be a könyvet, már nem tudom felidézni pontosan az események sorrendjét. A könyv ennek ellenére fantasztikus, tényleg letehetetlen. Remélem felkeltettem vele az érdeklődéseteket!

Véleményem a könyvről természetesen 10/10, annak ellenére, hogy kicsit zavarosnak találtam az eseményeket.

1 megjegyzés:

annamarie írta...

Én is olvastam ezt a két könyvet, és az volt az érdekes, hogy a másodiknak annyira más a stílusa, és mégis nagyon jóra sikerült megírni. Hogyan kötődik össze a múlt a jelennel a hagyományok hídján.